Amikor a BBC egyik tekintélyes ajtónállója nyugdíjba ment, partit rendeztek a tiszteletére. Az ajtónálló közel fél évszázadot állt az ajtónál – sőt arról is híres volt, hogy baráti viszonyban volt Lord Reith-szel, a BBC alapítójával –, és sok kolléga adakozott bőkezűen a búcsúztatásakor rendezett ünnepséghez.
Emberünket egy digitális órával lepték meg. Egy jelentéktelen apróságtól eltekintve az ajándék tökéletes volt. Mint több más BBC-alkalmazott, az ajtónálló is megrokkant a háborúban; az óra viselésében semmi sem gátolta, mivel bal csuklója megvolt, a jobb keze viszont, amivel az órát működtető gombot meg kellett volna nyomnia, hogy az időt megnézze – hiányzott.

No nemcsak a brit meg amerikai politikusok szenvednek a drága repülő szerkezetekbe való végzetes belebolondulás betegségében. 1956-ban eldőlt, újra felszerelik a nyugatnémet Luftwaffét, ami "teljesen korszerűtlen" volt. Védelmi miniszterként Franz Josef Straussra hárult a gép kiválasztásának feladata. Tekintve, hogy a fő követelmény egy alacsonyan szálló, földi célokra specializált gép volt, talán több mint furcsa, hogy Strauss választása a Lockheed Corporation F104 Starfighterére esett, amit direkt nagy repülési magasságú elfogó vadászgépnek terveztek. De a Lockheed megígérte a németeknek, néhány tollvonással áttervezik a gépet vadászbombázónak (mi az nekik), és így minden klappol. A repülő ára, amint abban megegyeztek, költségek plusz nyolc százalék, mindössze 400.000 dollár gépenként. Más dolog az, hogy miután elkészült, a németeknek minden egyes F104G 1,6 millió dollárba került. Oda se neki, kicsire nem nézünk. Az ár nem volt fontos. Ami talán a derék germánokat érzékenyen érintette, az nem más, mint hogy az áttervezés egy olyan repülőt szült, ami túlsúlyos és instabil volt és különös hajlama volt kis magasságokban és figyelmeztetés nélkül dugóhúzóba menni. A Luftwaffe pilótái – nem minden ok nélkül – hamar félni kezdtek a repülőtől, amit, ahogy az elveszett gépek és pilóták száma nőtt, elkereszteltek "özvegycsinálónak" meg "repülő koporsónak". Jó mi? 1980. október 15-én a 195-ik német Starfighter zuhant le egy Köln közelében levő erdőbe. A legfrissebb Luftwaffe-vicc így szólt: "Hogy tehetsz szert egy Starfighterre?" "Végy egy darab földet, és várjál." És még mondja valaki, hogy a németeknek nincs humoruk.

1978 januárjában a Royal Melbourne Golf Club vezetése szembe kellett hogy nézzen a növekvő költségekkel, elhatározták, hogy elpasszolják a klub birtokának egy részét. Ennek megfelelően felhatalmazták a titkárt, hogy adjon el egy darabot a klub határán levő gizes-gazos területből egy helyi ingatlanügynöknek.
A titkár összekeverte az iratokat, és eladta Royal Melbourne golfpályájához tartozó akadálymentes részt a nyolcadik, kilencedik, tizedik és tizenegyedik lyukkal. Mikor az ingatlanos megjelent, hogy átvegye a megvásárolt területet, teljes erővel zajlott az Australian Professional Golfers Association bajnoksága...

Francis Bacon felmászott a londoni Highgate Hillre 1626. április 9-én egy hóval töltött libával tudományos kísérlet céljából. Kíváncsi volt, a jég vajon megállítja-e a hús természetes romlását. Hogy ezt megtudja, a libát megette. Megtudta. Meghalt hastífuszban.

A Canard utánanézett. Nem történt semmi. Erre Giscard egy tévébeszédében kijelentette, hogy véletlenül az 1980-as elnökválasztási kampány kellős közepén a gyémántot eladták, a pénzt a Közép-afrikai Vöröskereszt kapta. A Canard utánanézett. Nincs ajándék. Akkor Giscard újabb ténnyel állt elő: azt mondta, az ominózus gyémántot elküldték Drako elnöknek, Bokassa utódjának, mindössze pár héttel korábban, a Vöröskeresztnek szánva. A Canard utánanézett. Giscard 114.997,– frankot küldött, ami megfelel 20.000 dollárnak, ez az összeg azonban csak egy kisebb gyémánt ára. Tehát megnyugtatóan nem rendeződött az ügy, mert amikor Giscard gyalog hagyta el az Élysée palotát 1981-es veresége után, körülvette a tömeg, és kórusban skandálta: "Add vissza a gyémántot! Add vissza a gyémántot!"