Paddy Keenannek köszönhetően nehezen tudnánk gyönyörködni annak a georgiai udvarháznak az oszlopcsarnokában, ami Monkspath Hall Solihull közelében volt található. Mr. Keenan egy házbontó vállalkozóiroda, a birminghami Danny Doyle igazgatója volt, melyet azzal bíztak meg, hogy döntsön össze néhány gazdátlan melléképületet. Hogy megkönnyítsék Mr. Keenan napi munkájának kezdését, a cég a bulldózerét előző nap a tett színhelyére vitte, és kényelmes felhajtót találva a kúria mellett, leparkolta. Mivel Mr. Keenan inkább volt a tettek embere, mint a georgiai architektúra szerelmese, másnap reggel megérkezvén (s hogy bulldózere tolólapátját gyorsan valami tartalmas dologba vágja), nem bíbelődött a zsebében levő tervek tanulmányozásával, amelyen bejelölték az elvégzendő munkát. Számára egyértelmű volt, ha a bulldózer a georgiai kúria mellett parkol, akkor a kúriát kell romba dönteni. Buzgón munkához látott. Mikor a veszélyesen csörtető bulldózer láttán a helyi lakosok tiltakozó menete felvonult, a munkájában megzavart ember önérzetességével kiáltotta: "Félre az útból, dolgom van itt!" Mire a rendőrséget kihívták, és azok megérkeztek a helyszínre, a Monkspath Hallból már csak egy nagy rakás kőomladék maradt.

2018-02-07 

1960-ban a brit Imperial Tobacco Company piacra dobott egy új cigarettafajtát. Marketing szakembereik fáradtságot nem kímélve temérdek felmérést és tanulmányt végeztek, és úgy döntöttek, a cigaretta neve Strand legyen, és a piacra a következő szlogen kíséretében kerüljön: "Egy Stranddel soha nem vagy egyedül." A mondatot magában foglaló reklámban egy magányos és titokzatos férfi volt látható, általában csöpögő esőben bőrig ázva, amint szomorú elhagyatottságában éppen egy cigarettában talál társra. Nem volt meglepő, a közönség úgy gondolta, ha azok, akik Strandet szívnak, többnyire az esőben állnak barátaiktól istentelen távolságban, akkor inkább nem kér belőle. S a frappáns reklám áldásos hatása jól megmutatkozott a Strand elborzasztó eladási statisztikáin. Nem véletlen...

1958-ban a Campbell Soup Company úgy érezte, végre eljött az ideje, hogy meghódítsa Európát. Nincs ebben semmi kivetnivaló, ha csak az nem, hogy a cég eltökélten hitte, az Egyesült Államok és Európa fogyasztói között az égvilágon semmi különbség nincs. Noha jóakaratú tanácsnokok figyelmeztették őket az ellenkezőjéről, a cég töretlen optimizmussal egyszerűen néhány millió tasak levesport szállított az Egyesült Királyságba eladási céllal. Nem sok, egy darab sem kelt el, ami, ugye, nem lebecsülendő pénzügyi istencsapás. A brit háziasszonyoknak, mint kiderült, semmi tapasztalatuk nem volt a "neszlevesekkel", és egyszerűen úgy tekintették, a Campbell leves nem más, mint drága amerikai hiábavalóság apró dobozokban.

A minden igényt kielégítő ágyairól híres Simmons & Company elhatározta, jelentős mennyiséget exportál Japánba. Eltelt négy év, és borzalmas veszteségekről érkeztek hírek. A magyarázat pofonegyszerű. A japánok előszeretettel preferálják a futont, ami leginkább gyékényszőnyegre hasonlít. Ágyban egyáltalán nem alszanak. Négy év kellett a Simmonsnak és egy halom dollár az ablakban – hogy e néprajzi tapasztalattal gazdagabb legyen.

1930-ban a cardingtoni Lord Thomson volt a Légügyi Miniszter, és vágyálmai netovábbját a brit léghajó, az R101 volt. Annyira, hogy elhatározta, a hajó első úti célja India lesz, holott a nagy masina kísérletei még korántsem zárultak le, és nem volt még neki légi bizonyítványa. "Az R101 olyan biztonságos, mint egy ház", jelentette ki magabiztosan a fedélzetre szálltában. Szomorú, de elhamarkodott volt a miniszter vélekedése: ő is a negyvennyolc áldozat között volt, mikor másnap, borongós hajnalban a hatalmas léghajó Beauvois közelében hegynek ütközött.